Barlanglakások a Bükk-alján

1 hozzászólás • 2017. május 29.

Túrabeszámoló • szerző: Katalin

Ezen a nyarat idéző vasárnapon egy Szentistván nevű településen találkoztunk.
Miután mindenki üdvözölt mindenkit Mezőkeresztes felé indultunk. Teljesen sík úton haladtunk és sok-sok gólyát láttunk "vadászni" a mezőn és a fészkekben egyaránt, de ott nem vadásztak. Megkerestük a tájházat, ami természetesen zárva volt és amit most újítottak fel, aztán egy nagyon hangulatos, árnyékos, öreg fákkal szegélyezett úton tekertünk is tovább, mint a szél. Apropó szél. Az fújt azért elég rendesen, de nélküle megfőttünk volna a későbbi emelkedőkön...

Tibolddarócon áttekertünk, mert visszafelé néztük meg. Kácson keresgéltük az egykori bencés kolostort, ami fürdőként is üzemelt, de nem láttunk belőle semmit, mert le volt zárva és a biztonság kedvéért méhrajok őrizték. A helyiek szerint nincs már ott látnivaló, mert mindent szétlopkodtak már onnan.
Betértünk a helyi presszóba megpihenni, ami nagyon hangulatos hely és a tulaj is egy végtelenül jópofa fickó, Gabival közösen jócskán feldobták az amúgy is jó hangulatot.
Megkerestük a vizimalmot, amelynek sajnos nincs már meg a kereke, majd nekivágtunk a hegynek megkeresni a Kőhodályt, amely Európa hírű látnivaló.

Na, hát az oda vezető útszakasz elég kalandosra sikeredett, de akkor és ott inkább a keserves szó jutott eszünkbe... Az ösvény elkeskenyedett, néhol meredekre váltott, benőtte a gaz, többnyire magas csalán, a mélyebb részeken meg sáros vízátfolyások... szóval embertpróbáló volt, na. Főleg a 3 elektromos bringát volt nehéz feltolni... Néhányan el is hajították a bringájukat és anélkül ballagtak fel. Fent aztán elámultunk, hát ez tényleg egy hatalmas hodály. Hogy tudták ezt így kifaragni? Vajon mennyi időbe telett?
"A riolittufába faragott juhhodály hatalmas méreteivel és robusztus stílusával elgondolkodtató jelenség az erdő közepén. Egy komplex mezőgazdasági épület a múltból, amiben felismerhetők a juhászati tevékenység kifinomult részletei. Építésének pontos idejét nem ismerik." Forrás: Wikipédia.
Azért mi kisilabizáltunk egy 1890-es számot, bár valószínüleg ennél korábbi lehet.

Közben Józsi felfedezett egy szélesebb utat, így gyorsan összeszedtük az elhagyott bringákat és abba az irányba távoztunk. Hát ez sem volt fenékig tejfel, bár kétségtelenül voltak jó szakaszai is. Viszont csak lejtő helyett emelkedővel kezdtünk, kiálló gyökereken, vízvágta bemélyedéseken, göcsörtös lejtőkön gurultunk lefelé, cserébe viszont gyönyörű panorámát kaptunk, virágzó vadrózsa keretbe foglalva. Amikor már azt gondoltuk nyert ügyünk van, mert rögtön kiérünk a műútra, ott folyt előttünk egy bővizű patak, persze hogy híd nélkül. Néhányan egyszerűen áthajtottak rajta, az óvatosabbak, mint én is, mezítláb tolva, a még óvatosabbak mezítláb, a bringát vállon cipelve jutottak át. Szerencsére az alja le volt betonozva, szerintünk ez egy gázló volt.

Visszaérve Tibolddarócra ezúttal a szőlőhegy felé kanyarodtunk. Szépen felújított borospincék előtt haladtunk el, majd szőlők között folytatódott az út. Aztán kihullámoztunk a határba, majd legelésző tehenek között gurultunk el egy tanya mellett. A következő útszakasz annyira folt hátán folt volt, hogy az már minősíthetetlen, egyszerűen szétrázta mindenünket. Cserépváralján megnéztük a barlanglakásos tájházat, sajnos csak kívülről, mert ez is zárva volt, majd pihentünk egyet a vendéglőben. Ismét feltekertünk a szőlőkhöz, majd egy istenit gurultunk lefelé, élvezve a gyönyörű kilátást.

Cserépfalun most csak áthajtottunk és Bogácsig meg sem álltunk. Nagyon sok borospince mellett tekertünk el mire egy fagyizóhoz értünk. Itt tartottuk a túra utolsó pihenőjét, mielőtt tovább tekertünk a Mezőkövesdig nagyon forgalmas úton. Ezt a 10-11 km-es szakaszt nagyon utáltam, hiába volt jó minőségű, sík út. Mezőkövesd után még egy 6 km teljesen sík út volt vissza és megérkeztünk az autókhoz.
A táv kb. 77 km, a szintemelkedés 753 m volt.

Összefoglalva a túrát, nekem nagyon tetszett, bár -főleg a nagy meleg miatt- elég nehéz is volt, legalábbis nekem. Amikor hűtött a menetszél, akkor tökéletes volt az idő, márpedig ez sokat hozzá tud tenni a jó közérzethez. Az útvonal, a táj gyönyörű volt, a Kőhodályról meg nem is beszélve. Meg is fizettük az árát, hogy ezt megnézhessük, fel is, le is kalandos volt az eljutás... Külön gratulálok Gabinak, aki kb. csak 10x adta elő a hattyú halálát, mégis keményen megcsinálta!
Nagyon jó hangulatú, szuper klassz túra volt, jól éreztem magam.