Határátlépés az Elba mentén

2 hozzászólás • 2017. július 11.

Túrabeszámoló • szerző: Katalin

Régi vágyunk vált valóra ezzel a túrával, ugyanis már jó ideje kíváncsiak voltunk Szász-Svájc sziklaképződményeire.
5-én reggel indultunk Melnikbe. Az út hosszát 7 órára becsültük, de a sok építkezés miatt az autópályán 9 óra lett. Melnikbe érve még egy meglepetés ért: az autókat nem engedték a kempingben hagyni, pedig előre leleveleztük. Így az utcán vészelték át a 6 napot, szerencsére semmi bajuk sem lett. Felmálháztuk a bringákat, majd irány Drezda!
Ahhoz képest, hogy az első napra nem ígértek nekünk szintemelkedést, rögtön fel kellett tekernünk egy meredek emelkedőn egy hegy tetejére, hogy legurulhassunk a másik oldalán az Elbához. Átbukva a csúcson csodálatos látvány fogadott: felfelé szőlőteraszok, a tetőn a templom, lefelé az Elba és a Moldva összefolyása. Áttekertünk a hídon a túloldalra és a vízparti kerékpárúton haladtunk. Nagyon kellemes lett volna, ha addigra nem felhősödött volna be és nem eredt volna el az eső. Szerencsére azonban csak egy rövidke kis zápor frissítette fel a levegőt, majd a nap is kisütött.

19 km után Racice településen megálltunk egy kocsmánál, egyszer csak egy lövés szerű hang: Józsi vadonatúj Continentál gumiszettje álló helyzetben egyszerűen felrobbant. Ez kb. este 6-kor történt, az esélyünk egy kis településen este új köpenyt venni egyenlő a nullával. Kicserélték a fiúk a belsőt, a régiből védőréteget tettek a sérült rész és az új gumi közé, majd jól körbetekerték szigszalaggal, így tovább tudtunk menni. Roudnice nad Labem volt a következő nagyobb település, ahol megpróbáltunk gumiköpenyt beszerezni, sajnos sikertelenül. Viszont gyönyörű kis városka, igazi kis ékszerdoboz.
Madárcsicsergős réten tekertünk, majd ismét az Elba partján. Elég későn, de még épp világosban értünk a litomericei kempingbe, ami eléggé tele volt. Azért a tulaj bepaszírozta a kis sátrainkat egy olyan helyre, ahol reggelig nem voltunk útban. A vizesblokk és a konyha teljesen rendben volt, az elektromos kütyüinket is fel tudtuk tölteni.
A táv 52 km, a szintemelkedés 332 m volt.
A 1. napon készült képek itt láthatók.

A második napon napfényes reggelre ébredtünk. Betekertünk a városkába és kőrbenézelődtünk, amíg Józsi várta a nyitást egy bringás bolt/szervíz előtt. A bolt azonban csak nem akart kinyitni. Megpróbálkozott egy másikkal, ami szintén zárva volt, de ki volt téve egy telefonszám baj esetére. 90 km állt előttünk, így a szakadt külső a nehéz csomag alatt elég nagy bajnak számított, szóval felhívta a megadott számot. 10 perc múlva meg is jött a tulaj és pillanatok alatt szétkapta a bringát, majd így is hagyta jódarabig, mert egy másik kuncsafttal kellett beszélgetnie. Már nagyon indultunk volna, így Józsi nekilátott a szerelésnek, a tulaj viszont rögtön észbekapott és elvégezte a munkát. Kb. ~ 900 CZK-ba került ez a kaland + a vadiúj, szétrobbant külső ára. Azt is megtudtuk, hogy épp 2 napos ünnep van, 5-én Szent Cirill és Metód napja, 6-án Husz János napja, szóval jól kifogtuk, még egy pékséget sem találtunk, ami nyitva lett volna.
A városka egyébként nagyon szép, jellegzetes téglalap alakú a főtere, gyönyörű épületekkel. Készítettünk egy csoportképet, majd elhagytuk a várost.

Nagyon hangulatos, gyönyörű helyen vezet a kerékpárút, szinte sosem hagyja el a folyót. Idilli helyen költöttük el az ebédünket is. Alulról megcsodáltuk Strekov várát, de a nagy melegben, csomagostól nem volt hajlandóságunk felküzdeni magunkat a hegyre. Tekintve a napi táv és szintadatokat, szerintem jól döntöttünk. Cserébe betekertünk Ústí nad Labem városába, ami viszont nem volt egy nagy durranás. Decin sokkal érdekesebb volt, itt el is készítettük az e napi csoportképet.

Decin után hegyek közé szorult völgyben folyik az Elba, gyönyörű sziklákat csodálhattunk út közben. Betértünk egy étterembe, ahol mindegyikőnk talált kedvére való ételt, még én is. Fecó elhagyta a sisakját egy padon, kb. egy óra múlva meg is találta, ahol hagyta. Sajnos ez nálunk nem annyira természetes. Itt jegyzem meg, hogy nagyon sok német bringázik az Elba mentén, ez felfelé húzza a környéket.
Szinte észrevétlenül gurultunk át Németországba, legalábbis tábla nem jelezte. Árnyat adó fák alatt bringáztunk tovább, csodálva a napsütötte Bad Schandaut a túloldalon, fantasztikusan kellemes volt. Aztán elhaladtunk egy tábla mellett, amely Fecó szerint azt jelzte, hogy letakarítva, de később kiderült, hogy lezárva. Hát van egy pötyike különbség... 2 km plusz így a végén már nem annyira hiányzott, de nem volt nagy gond sem. Elég későre járt. így előbb az áruházba mentünk vásárolni és csak aztán a kempingbe. A recepció már bezárt, de üsse kavics, este 9-kor már nem tudtunk más szállást keresni, így sátrat vertünk. Ekkor ért a meglepetés, hogy csak egy előzetesen megvásárolt csipkártyával tudunk bejutni a vizesblokkba és zuhanyozni is csak ezzel lehet. Szerencsére azonban kaptunk kölcsön egy kártyát egy fiatal müncheni pártól, akik szintén bringával járták a vidéket. Nagyon gyorsan és spórolósan kellett lezuhanyoznunk, hogy még nekik is maradjon pénz a kártyán. A különbözetet természetesen kifizettük, nagyon szép volt tőlük, hogy így kisegítettek minket.
Este nem kellett minket csícsígatni, a táv 92 km, a szintemelkedés 1208 m volt.
A 2. napon készült képek itt láthatók.

A harmadik nap hajnalán esett az eső, így vizesen pakoltuk el a sátrakat. Korán indultunk, mert bőséges program várt minket ezen a napon. A várhoz való felmászást itt sem vállaltuk be, a nagy csomagokkal nagyon nehéz lett volna. Kőnigstein főterén költöttük el a reggelinket, majd - minő meglepetés - az Elba partján tekertünk. Hamarosan sziklákat láttunk kikandikálni a hegyoldalból. Átkompoztunk a túlpartra, majd lekötöttük a bringákat, gyalogosan másztunk fel a Basteibrücke-hez. Már az odaúton is csodás sziklákat láttunk, de a kilátás az Elbára egyszerűen mesés.

Feljebb másztunk egy kilátó pontra, ahonnan a hídra (is) ráláttunk. Egy lankásabb úton, a Svédlyukak felé sétáltunk körbe. Nagyon sok ösvény van a környéken, szívesen bejárnám/ bejárom őket egy gyalogtúra alkalmával. Most viszont ennyi időnk volt, indultunk tovább Pirna felé. Pirna nem tett rám mély benyomást, leginkább a Lidl áruházra emlékszem, ahol olcsóbban kaptuk a banánt és még pár dolgot, mint itthon. Azzal is itt szembesültünk először, hogy dobozos sör nem létezik, ellenben minden féle üvegre és műanyag flakonra elég borsos betétdíjat számolnak. A legrövidebb úton tettük meg az utolsó etapot, kiszikkadva érkeztünk meg a drezdai kempingbe. A terv az volt, hogy gyorsan felállítunk egy sátrat, bedobáljuk a cuccunk, aztán uccu be a városba. Ezzel szemben az történt, hogy becsekkolás után rögtön belevetettük magunkat a guszta kis medencébe a recepció mellett. Miután felfrissültünk és lepakoltuk a bringákat, elindultunk a centrumba. Jó nagy lejtőn gurultunk le, már előre tudtuk, hogy ezen nem lesz kedvünk este feltekerni.

Megnéztük sorban a szebbnél-szebb épületeket, készítettünk egy csoportképet a Zwinger gyönyörű "udvarában", majd az Elba mentén indultunk vissza a kempingbe, ügyesen kikerülve a hegyet. Vicces volt a visszatérésünk a kempingbe, ugyanis csak az én mobilom nem merült le, viszont nem volt térkép a csiganyál alatt, amit odaúton húztam, így csak az irányt láttam és mindig előre szóltam, hogy épp jobbra, balra, vagy egyenesen tartsunk. Pont telibe kaptuk Drezda legnagyobb parkját, a Großer Gartent, ami nagyon tetszett. Minden emelkedőt azért nem tudtunk kikerülni... mivel a kempingünk fent volt a dombtetőn.
Este fenyegető vihar közeledett, de el is ment mellettünk.
Az e napi táv (gyaloglással együtt) 48 km, a szintemelkedés 708 m volt. + Drezda 19 km, 196 m szinttel.
A 3. napon készült képek itt láthatók.

A negyedik napon ráérősen készülődtünk, mert Martin vonata 8,30 körül érkezik Lipcséből, lesz 9, mire felteker a kempingünkhöz. Ehhez képest alig hittem a szememnek, amikor 8,40 körül megláttam. Máig sem tudom, hogy csinálta... ráadásul csiszolódó fékkel. Neki is látott a szerelésnek, az eredmény - ha jól tudom - bizonytalan lett, hol fogott a féke, hol nem. Nehéz lehetett így a túra, ugyanis az első 20 km után emelkedni kezdtünk és kb. 500 m-ig abba sem hagytuk. Másrészről viszont Martin csak 1 napos csomagot cipelt, szóval kicsit kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Drezdát ugyanazon az útvonalon hagytuk el, mint amin megérkeztünk, sőt Pirnáig az Elba mellett haladtunk, aztán Pirnába a hegyek felé kanyarodtunk. Általában nem volt meredek az emelkedő, de voltak határozottan meredek szakaszai is (18,1%, 22,4%) A Gottleuba patakot követtük, majd egy hosszú nevűt a forrásáig. Hatalmas sziklák jelentek meg a fák között, sőt egy vízesést is láttunk. A forrástól kezdve jó darabig hatalmas szikla csodák mellett/között haladtunk el.

Egyszer úgy beborult az ég, hogy azt gondoltuk ránk szakad, de megúsztuk szárazon. Kb. 500 m-en keresztül a határvonalon megy az út, jobbra néztem Németországba, balra Csehországba. Aztán észrevétlenül áttekertünk Csehországba és 3 km után elértük végre a csúcsot. Szusszantunk egy rövidet, felöltöztünk, aztán irány a lejtőőőőő! Fantasztikus hangulatú, kellemes úton kezdtünk gurulni, de 2 km múlva meg is álltunk egy vendéglőnél és ettünk-ittunk ezt-azt-amazt. Aztán élveztük tovább a gurulást és nagyon sajnáltuk a szembejövő bringásokat.

Meg sem álltunk az Elbáig Decinnél, ott elbúcsúztunk Martintól, aki előbb bringával, majd vonattal visszaindult Lipcsébe. Mi a városon áttekerve ismét elhagytuk az Elbát és egy hangulatos, salakos erdei úton megint emelkedni kezdtünk. Nem volt sok, kb. 9 km-en 90 m, de kellett ez már a francnak. Örültem, amikor végre megérkeztünk a benesovi strandra, ahol kempingezni is lehet. Épp csak az idősebb gondnok házaspár nem tudott egy szót sem egyetlen számukra idegen nyelven sem, így nem ment könnyen a becsekkolás. A fiúk úsztak egyet, mielőtt, vagy miután - már nem emlékszem - eltekertünk a közeli Tescoba. Vacsi után még átbeszéltük a másnapi túratervet, hogy bevállaljuk-e az átkelést a hegyeken, vagy menjünk inkább visszafelé is az Elba mentén. Tudtuk, hogy nagyon fogunk szitkozódni, de bevállaltuk...
Az e napi táv 75 km, a szintemelkedés 1030 m volt.
A 4. napon készült képek itt láthatók.

Ötödik nap reggel esett az eső, vizesen pakoltuk el a sátrakat, de örülhettünk, hogy elállt és nem áztunk út közben. Megnéztük a település központját, ami tele volt szebbnél-szebb épületekkel, majd átmásztunk az első hegyen. Ez egy salakos út volt, tele meztelen csigákkal, ehhez képest nagyon jó minőségű. A túloldalon legurultunk egy patakhoz és ezt követtük kb. 7 km-en keresztül.

Közben kisütött a napocska, így Horní Policében már izzadtunk, pedig az e napi legnagyobb emelkedőnk csak innen indult. A táj nagyon szép volt és elég lassan haladtam felfelé ahhoz, hogy ki tudjam élvezni a látványt. Fent tartottunk egy ebédszünetet, majd (többnyire) gurultunk a tavak felé. Ettől kicsit többet vártam, jó lett volna fentről rálátni több tóra, de - hála a sűrű növényzetnek - örülhettünk, hogy 2 tóból láttunk valamennyit.

Egy vacak, rázós, köves, emelkedő úton tekertünk át egy pici faluba, ahol meglepően nagy, szépen felújított házakat láttunk. Utána sziklákkal szegélyezett, árnyékos erdei, tükörsima aszfaltot kaptunk kárpótlásul, ami aztán repedezetté és emelkedőssé változott. Drevcicében megpihentünk egy kocsmában, ami az épp aktuális emelkedőnk csúcsán volt. Itt találkoztunk egy apukával és a kisfiával (kb. 5-6 éves volt), ők is több napos vándortúrán voltak, míg anyuka otthon maradt a kistesóval. Nagyon vagány volt a kissrác. A következő település Lhota volt, egy pár házas kis falu, de eszméletlenszép, nekem nagyon tetszett. Ismét gyönyörű sziklák az útmenti erdőben, az egyik ilyen lyukas sziklában egy őz heverészett, sajnos nem várta meg, amíg lefotózom.

Jellegzetesen cseh, dimbes-dombos tájon haladtunk, bőven volt rázós, köves emelkedőnk, ami valamiért forróbb is volt, mint a rendes aszfaltút. Talán a sűrű bozót állította meg a levegőt, majd megfőtt a fejünk a sisakban. El is döntöttük, hogy a következő ilyen utat már kihagyjuk, így aszfalton gurultunk le az Elbához, Stetinél. Innen még 20 km-t tekertünk az Elba mellett a melniki kempingig. Persze visszafelé is át kellett másznunk a hegyen, hiába gondolkodtunk, hogyan kerülhetnénk ki, nem sikerült. De legalább napfényben is lefotózhattam a 2 folyó összefolyását. A nagy meleg, a nehéz csomag, a sok emelkedő és a rázós, köves útszakaszok sokat kivettek belőlünk, teljesen elcsigázva érkeztünk meg végre a kempingbe. A táv 80 km, a szintemelkedés 1187 m volt.
Az 5. napon készült képek itt láthatók.

Reggel már csak kényelmesen összepakoltunk és hazautaztunk.
Összegezve a 5 napot: 2 könnyű és 3 nehezebb túra volt, de valójában csak az utolsó túra volt nagyon nehéz, szerintem. A tájban és a városkákban nem csalódtam, nagyon sok szépet láttunk. Az Elba mellett bringázni legalább olyan jó, mint a Duna mellett Passautól Bécsig. A Szász-Svájcnak nevezett Nemzeti Park meg maga egy csoda, bőven van ott még bejárni való...
Nagyon jól éreztem magam, szuper volt!