Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület

Ezen a szombaton a Börzsönybe tekertünk volna, de a nagy kánikulában úgy döntöttünk, hogy inkább a Balaton környékére megyünk. Mire elérkezett az időpont a kánikulából a hónap egyetlen és legpocsékabb időjárású napja lett, legalábbis az előrejelzés szerint. A valóságban nem volt ez annyira rossz... Fecó még fürdőgatyát is hozott
Enyingről indultunk Lajoskomárom felé, kb.12 km-t tekerhettünk hátszélben és ezzel kb. le is tudtuk a túra összes hátszelét. A táj szép volt, szépecske, itt még inkább sík, mint hullámzó, tavacskákkal tarkított. Lajoskomárom túlsó szélén le is kanyarodtunk egy nagyobbacska tóhoz. Nagyon szép kis helyekre leltünk, fotóztunk és fotózkodtunk. Aztán vérszemet kaptunk és kikerültünk egy magánterületet jelző táblát sorompóval. Nem is értem ki sajátíthat ki magának egy tavat... Mindenesetre szépen gondozott terület volt, ház sehol. Mentünk egyre beljebb és beljebb, aztán zsákutcába futottunk, visszafordultunk, de láttuk a térképen, hogy kb. 150 m-re van egy út, nem kellene végig ugyanarra visszamennünk. Tudok olyan túratársakról, akiknél ez kicsapta volna a biztosítékot, de nem voltak ott, ezért úgy döntöttünk, hogy átvágunk a bozóton. Sűrű volt, tüskés és a 150 m-ből kb. 400 lett, viszont nem volt unalmas

Kiértünk egy földútra, majd Mezőkomáromba. Megnéztük a templomokat, amikor csepegni kezdett az eső. Pont egy fedett piachoz értünk, így a tető alatt ebédeltünk. Persze csak addig a 2 másodpercig csepegett, amíg a tető alá értünk.
Szabadhídvég után egy töredezett aszfalt útra tértünk, ami később megjavult. Először a barlanglakások feltételezett helyét nézegettük az útról, ezek sajnos már nem léteznek.

Majd a Hetyei templomromot kerestük és hamarosan meg is találtuk. Bő 2 km-t kellett letérni az úttól, lucernával van körbe ültetve, de nekünk az nem akadály.

Itt a csupasz dombtetőn semmi sem fogta a szelet, dőltek a bringák, csoda, hogy a torony még állt. Megnézegettük hogy, s mint lehetett régen, aztán megint csak nem akaródzott visszamenni arra, ahonnan jöttünk, így a másik irányba távoztunk. Itt egy kis patak állta utunkat, ami azonban túl széles és saras szélű volt ahhoz, hogy átkeljünk rajta, Fecó bele is süllyedt az egyik lábával. Hiába nézegettük a térképünk, nem mutatott átkelési lehetőséget, így a fiúk - nagyon ügyesen - építettek egy hidat, amelyen aztán könnyen át tudtunk kelni. Onnan már gyorsan elértük a földutat, ami a faluba vezetett, de előbb még lakmároztunk egy kis faszedret, ami mostanában érik és isteni finom.

Ádándon egy kávé elfogyasztása után a Csapody-kastélyt kerestük fel, a helyszínen jöttünk rá, hogy ezt már láttuk egy korábbi túra alkalmával. Ságvár után ismét egy földúton tekertünk, egy nagyon kellemes földúton, majd a Betyár barlang felé kanyarodtunk. Ahogy beértünk az erdőbe, jóval meredekebb lett az út, egy idő után tolnom kellett, majd lekötöttük a bringákat és gyalog folytattuk utunkat. Nem tartott sokáig, hamar odaértünk a bejárathoz. Kíváncsi gyerekek módjára fedeztük fel a barlangot, egyik "szobát" a másik után, van belőlük 12. Az évszázadok során a barlang feltöltődött, négykézláb másztunk, fenéken csúsztunk, a bringás ruhánk inkább látszott barlangász ruhának, illetve úgy néztünk ki, mint akik most jöttek egy óriás homokozóból. Feljebb másztunk egy meredek ösvényen a szép kilátás reményében, de csak egy pici helyen tudtunk kipillantani a Balatonra, amikor a szél éppen félre fújta az ágakat. Visszafelé Fecó kitalálta, hogy csináljunk a barlang előtt csoportképet... na, az nem volt egyszerű, állvány nélkül.

Legközelebb a Képes-fánál álltunk meg pihenni.

Ez után egy csodálatos hangulatú útszakasz következett, sima aszfalton, hol erdőben, hol erdőszélen, hol legelésző tehenek mellett. Éppen elrebegtem magamban egy hálaimát a sorsomért, hogy ismét ilyen klassz helyen lehetek, ilyen kellemes, napsütéses időben, amikor kiértünk egy főbb útra és szembefordultunk a viharos erejű széllel. 11 km-en keresztül tartott ez az őrület, ráadásul a túra legnagyobb emelkedőivel társítva. Unalmas útszakasz volt, autókkal, utáltam.
Végre elkanyarodtunk Siófok felé, ami sokat nem javított a helyzetünkön. Hatalmas hullámok csapódtak a partnak és a víz színe kiábrándítóan iszapos volt. A fürdés szóba sem jöhetett, Fecó is csak a sárosabbik lábát dugta bele a vízbe.

A Sió mentén épített kerékpárúton hagytuk el a várost és tekertünk egészen Siójutig. A monotóniát fehér gémek sora szakította meg, de ne panaszkodjunk, mérföldekkel kellemesebb volt ez az út, mint a pofaszeles szakasz. És nem csak annál volt jobb, hanem a Siómaros - Enying közötti szakasznál is. Ez egy 4 km-es, nyílegyenes, kőkemény, rázós földút volt, amiből 3 km még emelkedett is. Így a túra vége felé, az e napi megpróbáltatások után kifejezetten büntetésként éltük meg ezt a szakaszt. Az egyetlen vidám pillanata az volt, amikor Fecó napszemüvegéből kirázódott az egyik lencse és úgy festett, mint egy félszemű kalóz, hahaha
A túra vége 93 km lett, 724 m szinttel! Nem véletlen, hogy alaposan elfáradtunk.
Összegezve a túrát: a fent említett 2 útszakasz kivételével imádtam. A szél, az annyira nem hiányzott, de igazából csak a szemből kapott szél zavart, szerencsére sok helyen leárnyékolta az erdő, vagy a házak. A napocska egész nap bújkált, de inkább napos idő volt, mint borús. Az útvonal nagyon bájos volt, a látnivalók nagyon érdekesek és az egész túra nagyon kalandosra sikeredett.
A túrán készült képek megtekintéséhez kattints ide!

Hozzászólások

#1 • 2017. jún. 18., 20:38 • kerfer

Nekem is tetszett a túra, az a két szakasz felejthető volt. A betyár barlang fantasztikusan tetszett, ahogy beszéltük: gyalogosan is vissza kéne térni erre a területre, van még mit bejárni!

Hozzászólás írásához nincs jogosultságod. Jelentkezz be!