Bicajos Vándor logó

Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület

Az igazi jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe.
El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük. /Varga Domokos/

Vértesi tekergés

4 hozzászólás

Túrabeszámoló • szerző: Katalin

Ezen a kissé borongós, szeles vasárnapon a Vértesben terveztünk tekeregni. E célból Oroszlányban találkoztunk, majd - miután mindenki üdvözölt mindenkit = 182 - Mór felé indultunk el. Az utunk egy helyes kis tó mellett vezetett, meg is álltunk néhány percre a partján, János biztos tudja a nevét is.

KépKépKép


Egy nagyon klassz erdei úton tekertünk Árkipusztáig (vagy meddig?), aztán tovább egy nem erdei úton Mórra. Terv szerint csak Mór szélét érintettük volna, de mivel többen is kíváncsiak voltak a centrumára, így benéztünk a kastélyhoz, sőt, egy távolabbi pékségbe is. Némi kis falatozás és kávézgatás után visszatértünk az elágazáshoz és a Csókakőre vezető új kerékpárútra kanyarodtunk.

KépKépKép


Hullámzott rendesen horizontálisan és vertikálisan egyaránt, amit cseppet sem bántunk, mert gyönyörű volt a kilátás és kellemesek az egyéb körülmények. Amit hiányoltam, az az volt, hogy a kerékpárúton nem volt kitáblázva merre van a vár, csak az, hogy melyik pince merre található. :pislog: De azért voltunk olyan ügyesek, hogy enélkül is megtaláltuk, itt aztán tartottunk egy jó hosszú pihenőt. Volt, aki megnézte a várat és volt, aki korábban nézte meg a várat. :D

KépKépKép


János indult el elsőként, de csak a lejtő aljáig jutott, onnan tekerhetett vissza a várhoz, ugyanis ottmaradt a hátizsákja. :tényleg: Biztos vagyok benne, hogy zsák nélkül kellemesebb volt a tekerés. :D
Csókakő és Csákberény között egy nagyon kellemes úton tekertünk (nem először), jobb oldalon gyönyörű panoráma, bal oldalon borospincék és mögöttük a Varga-hegy vonulata, szürkén kiálló szikláival. Nagyon tetszett, így többedszerre is. A másik ilyen szakasz, amivel sosem tudok betelni, a Csákberénytől a körforgalom felé vezető út. Na, ettől mindig elájulok egy kicsit. :foto:

KépKépKép


Az imént említett körforgónál Gánt felé kanyarodtunk és meg sem álltunk a múzeumig. Itt elkészítettük a csoportképet és aki akarta, megnézte, amit akart. ;) :D Nem sokkal ezután (kivételesen Martin kedvéért :titok: ) egy salakos, homokos, majd köves útra tértünk, ami garantáltan kihajtotta a vesekövét annak, akinek volt, viszont cserébe egy nagyon szép völgyben tekertünk, majd erdei úton. Sajnos a táj élvezetébe nem tudtunk belemélyedni, mert minden figyelmünket igénybe vette maga a kerékpározás. :szemforgat: Kápolnapusztán egy temetőre akadtunk és egy táblán kiírva a történetére. Érdekes volt.

KépKépKép


Nem húztam a csíkot, így fogalmam sincs, hogy merre kavartunk az erdőben, de egyszercsak kiértünk egy tükörsima aszfalt útra, ami ráadásul lejtett is. Hát mit ne mondjak... a leírt előzmények után tudtuk értékelni... :jee:
Jó időt futottunk, 4 órakor ismét a vasútállomáson voltunk.
A táv 63 km, a szintemelkedés kb. 700 m volt.
Az idő lehetett volna jobb is, leginkább a napsütést hiányoltam, de azért nem volt rossz idő. Ismét jó hangulatban, kellemes túratársakkal tekerhettünk és a táj olyan gyönyörű volt, hogy alig győztem berakosgatni a képeket a fenti sorok közé... :)

A túrán készült képek megtekintéséhez kattints ide!

Hozzászólások

Avatar
#1gregory

Jó kis túra volt! A Bokodi tóhoz még lementem, Majk végül már nem fért bele, olyan éhes lettem a tótól visszafelé tekerve, hogy inkább hazajöttem, jól is tettem, olyan finomságok vártak... :)

Jó hely ez a Vértes, szívesen megyek még... de a köves útra elgondolkoztam egy fatbike-on :)

Avatar
#2dodomadar

Új kerékpárutat építenek a Környéken:
A projekt keretében Tatabánya és Környe közigazgatási határától indulva Oroszlányig (Majkig) kerülne kialakításra a kerékpárút, amely Környe, Kecskéd és Oroszlány települések közigazgatási területén valósulna meg az Által-ér vízfolyás és mellékágainak mentén. A fejlesztés megteremtené annak a lehetőségét, hogy Oroszlány bekapcsolódhasson az európai kerékpáros-vérkeringésbe, hiszen a már meglévő kerékpárútszakaszok Tatabánya, Tata, Dunaalmás irányába közvetlen összeköttetést teremtenek az Európai Kerékpárút Hálózat (Eurovelo) 6. számú nemzetközi kerékpáros-útvonallal.
A projekt eredményeként 12 815 méter hosszúságú új kerékpárút építése valósul meg. A projekt fajlagos építési költsége 79,95 millió Ft/km.

Avatar
#3kerfer

Köszi a beszámolót!
Kellemes túra volt, a vesekő mentesítéssel együtt.

Az új utaknak örülni tudok, csak legyenek használhatóak is.

Avatar
#4martin_bp

Köszönöm szépen a beszámolót.
Remélem, hogy fenék, csukló és ideg azóta már újra rendbejött.

Megigérem, legközelebb kussban maradok. Legfeljebb, ha valakinek kedve ébredt ilyen utak felfedezésére, csak szóljon.

Egyébként 5 perc hiány nem értem el Alsógallán a vonatot, így még Szárligetig bringázta, betértem ott a cukrázdába és s vonaton újra találkoztam Dodóékkal.

Hozzászólás írásához nincs jogosultságod. Jelentkezz be!